Ehető vadnövények: Gaztronómia workshopon jártam

Az idei tél valahogy nehezebbnek tűnt, mint a korábbiak, főleg a január: mindenféle betegségek, munkahelyi nyomorúságok, kilukadt fal… Szóval igencsak vártam már, hogy tavasz legyen.

És mi lenne jobb tavaszváró program, mint elmenni egy erdőbe és mindenféle növényeket gyűjteni?

Voltaképpen már kb. tavaly tavasz óta nézegettem a Gaztronómia workshopjait, csak örökké volt valami: rendszerint olyan időpontban voltak a programok, amikor nem értünk rá. Aztán ugye tél lett, és már úgy nézett ki, végül idén márciusban véééégre el tudok menni, erre a szervezők hirtelen áttették az első tavaszi worshop dátumát egy héttel korábbra – amikor mi nem értünk rá… De nem adtam fel, és most április elején sikerült elmennem egy szendvicskrémes-vadnövényes kurzusra. Mondjuk a szendvicskrém része kb. mindegy volt (igazság szerint szívesebben mentem volna valami fermentálósra), úgy voltam vele, a vadnövények a lényeg, hogy aztán azzal mihez fogunk, az másodlagos. Ráadásul úgyse lehet ‘megúszni’ a dolgot egyetlen alkalommal, mert az erdő s a növények az év folyamán változnak, szóval remélhetőleg lesz még esélyem megcélozni egy fermentálós alkalmat is. Mondjuk nyáron, vagy ősszel.

Judit szerint ‘pár év, és olyan lesz erdőbe menni, mintha egy házibuliba mennél, ahol mindenkit ismersz.’ 🙂

A workshop maga egy erdős területen volt. Judit, a házigazdánk elször mesélt a vadnövényekről általában: miért jó vadnövényeket enni (azon felül természetesen, hogy nem kell kapálni-locsolni-gazolni, csak nőnek, aztán kész :-)), mire figyeljünk gyűjtéskor, mire figyeljünk fogyasztáskor. Hozzá kell ugyanis szoktatni a szervezetet az újdonságokhoz: nem lehet azt csinálni, hogy egyszercsak hopp, nagy kazal vadzöldség, mert esetleg rossz vége lehet a dolognak, de hát ez minden új étellel így van. Ha pl. valaki nem eszik rendszeresen hüvelyest, akkor nem feltétlen jó ötlet egy masszív szárazbab főzelékkel indítani, kivéve, ha a Picasso kalandjai című film idevágó jelenetét akarja az ember háztartási körülmények közt reprodukálni 🙂 Míg ha valaki rendszeresen eszi, annak szépen hozzászokik az emésztése, és akkor se történik semmi, ha a babfőzeléket mondjuk karfiolfasírttal eszi. Szóval valahogy így van ez a vadnövényekkel is.

Az elméleti okítás után pedig elindultunk sétálni, s megismerkedtünk az arrafelé található ehető vadnövényekkel: szedtünk zamatos turbolyát, árvacsalánt, lósóskát…

Végre láttam élőben podagrafüvet, amit már ezer helyen olvastam, hogy milyen klassz, meg hogy csomó helyen van, aztán valamiért mindig elkerültük egymást. Most már legalább tudom, hol keressem, és pontosan hogy néz ki, mire kell figyelnem. Bár mondjuk azóta se láttam felénk, szóval lehet, hogy messzebb kell mennem érte… meglátjuk.

Megtudtam azt is, hogy hogy kell úgy leszedni a csalán felső hajtását, hogy ne csípjen meg! Mondjuk kipróbálni még nem mertem, de előbb-utóbb majd elszánom magam 🙂

A séta végeztével az összegyűjtött zöldekből pedig készült egy pesto, illetve egyéb szendvicskrémeket is csináltunk, amiket aztán feldíszítettünk ehető virágokkal, s jól megettünk. Finom lett minden!

Ezek után természetesen megtiltottam Pistának a fűnyírást,

és elmentem a kilátóhoz is kicsit keresgélni, szóval már csak idő kéne, mert ötletem, az van rengeteg. És asszem találtam hagymaszagú kányazsombort, de még ezt a felfedezést körül kell járnom kicsit alaposabban.

Ha esetleg titeket is érdekel egy ilyen vadnövényes séta, egyrészt gyertek Lengyeltótiba Juditékhoz (itt találjátok a honlapjukat, és ez nem a reklám helye, ugyanúgy hozzájárultam a programhoz, mint mindenki más), de az is jó ötlet, ha a környéketeken körülnéztek, hátha csinál valaki hasonló programot, mert úgy nagyobb eséllyel ismerkedhettek olyan növényekkel, amik nálatok is előfordulnak. Vagy menjetek olyan helyre, ahova amúgy szívesen kirándulnátok 🙂

Most még kicsit ismerkedem a kertben fellelhető gazokkal, aztán mutatom majd, mik készültek, szóval figyeljétek a blogot is, meg a facebook oldalt is!