Sóska krémleves édesburgonyával és opcionális chilivel (gluténmentes, vegán, véletlenül teljesértékű)

Ha valaki nekem pár évvel ezelőtt azt mondja, hogy önszántamból sóskát fogok főzni, ráadásul meg is eszem…! Sose hittem volna, hogy eljön ez a pillanat. Anyu szerint kiskoromban egyszer rókáztam a sóskafőzeléktől – ekkor még annyira kicsi voltam, hogy már egyáltalán nem emlékszem rá, de életem első néhány évtizedében semmilyen körülmények között nem voltam hajlandó megenni a sóskát, semmilyen formában.
Mióta kinőttem a kisgyerek-korból, időről időre tettem egy kísérletet kb. fél teáskanálnyi sóskafőzelék formájában, de mindannyiszor úgy éreztem, hogy ez a sóska-dolog enyhén szólva nem az én sportom.

Aztán lett a ház a kerttel, és a kertben sóskával.

Ráadásul Pista tökre szereti, így aztán időnként főztem neki sóskafőzeléket, én meg ettem mást aznap 😀

Pár év elteltével aztán gondoltam, hátha ki tudok kísérletezni egy olyan sóskás ételt, amit én is meg tudok enni. Azt azért gyanítottam, hogy valószínűleg nem lesz a kedvencem, de végül az elmúlt pár évben már sikerült ehető sóskalevest főznöm: az a kulcsa a dolognak, hogy egészen kevés cukor kell csak bele, meg egy kis (lehetőleg bio, sómentes) ételízesítő, az a fajta, ami csak zöldségekből van. Ez egészen addig remekül működött, míg egyik nap arra nem eszméltem az összeaprított sóska fölött, hogy elfogyott az ételízesítőm…

Mit lehet tenni ilyenkor? improvizálni!

Így született ez az édesburgonyás-chilis verzió, ami köszönőviszonyban sincs (szerencsére 🙂 ) a klasszik sóskalevessel, sőt, finom! Bónusz, hogy ha az ember kihagyja főzéskor a chilit, akkor a retrorajongó elvetemült családtagok (aka Pista) tehetnek bele cukrot, és akkor állítólag elég jól hozza az igazi sóskaízt. Értelemszerűen ezt inkább nem próbáltam ki.

Itthon rendszerint friss sóskából főzöm a levest, de ha valaki valamilyen oknál fogva szezonon kívül (értsd: október és március között) akarja elkészíteni, fagyasztott verzióból is ugyanilyen lesz, csak ne azt a klasszik fagyasztott sóskamártást vegyétek, mert abban már mindenféle van, egyebek közt tejszín meg cukor is.

Szokás szerint nyuszikajagéppel (Vegital növényi tejfőző automata) készült, mert minek bonyolítsam az életem, ha nem muszáj? De némi változtatással kislábos-botmixer kombóval is elkészíthető.

Jöjjön előszöris a nyuszikajagépes verzió:

Hozzávalók:
– kb. 20 dkg friss sóska, vagy kb. 10 dkg-nyi fagyasztott (a fagyasztottnak kisebb a nedvességtartalma, ezért kevesebb is elég belőle). Ha fagyasztottat használtok, azt ki kell olvasztani, mert a gép krémleves programon turmixolással indít, és nem tesz neki jót ha a jeget próbálja összeturmixolni.
– 2 db. kb. öklömnyi édesburgonya, vagy egy nagyobb
– 1 ek gyöngybab a teljesértékűség jegyében, vagy barnarizs, esetleg köles
– 1/2 teáskanál só
– tálaláshoz joghurt (én házi-növényit használok, de bármilyen jó, amit amúgy esztek) és egy pici őrölt chili

Elkészítés:
A friss sóskát letépkedem a száráról és falatnyi darabokra tépkedem, hogy ne akadjon bele a gépbe turmixoláskor. Az édesburgonyákat megpucolom és külön-külön kockákra vágom. Az egyik édesburgonya darabjait egy sütőpapíros tepsire terítem és 180 C-os sütőben megsütöm. Ha nincsenek retrorajongók a családban, akkor az édesburgonyát is lehet fűszerezni kicsit sütés előtt: pici só, chili vagy füstölt pirospaprika jót tesz neki. Ha viszont bárki a cukros verziót preferálja, akkor nem fűszerezem külön. A másik édesburgi darabkáit a sóskadarabkákkal és a gyöngybabbal vagy rizzsel/kölessel együtt bedobálom a gépbe. Picit megsózom (én fél teáskanálnyit tettem bele, s jó lett), felöntöm vízzel a MAX jelig (1.3 liter) és smooth soup (krémleves) programon megfőzöm.

Ugyanez kislábossal:

Mivel lábosban a bab nem turmixolódik össze előre, ezért érdemes előre beáztatni pár órára, vagy kölest használni helyette. Ezen kívül minden kb. ugyanúgy történik: a sóskát, édesburgonyadarabokat és az áztatott babot egy lábosban kb. 1 liter vízzel felteszem főni, s addig főzöm, míg a bab is megpuhul. Utána sózom csak, alaposan összeturmixolom, ha kell, még egy kis vízzel hígítom, és összeforralom.

Tálaláskor a tálkákba teszek 1-1 teáskanál joghurtot, rámerem a levest, igazságosan elosztom benne a sült édesburgonya darabkákat, és megszórom egy kis frissen őrölt chilivel.

Jó étvágyat!


Fedezz fel többet a Nyuszikajak.com témái közül!

Iratkozz fel, hogy ne maradj le a legújabb receptekről.

Comments

Várom hozzászólásodat

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .